“Legfőbb értéknek az autók nyers hangját tartjuk…” – interjú a Grumblo vezetőivel

Az autósportban a verdák hangja döntő fontosságú és szerencsére nem vagyunk egyedül ezzel a véleményünkkel. A Grumblo sikerei is azt bizonyítják, hogy amíg a világ pályái lassan elhalkulnak az E-sorozatok előretörése okán, a hang igenis számít. Olyan varázsa ez az autósportnak szerte a világon, amit majd akkor fogunk csak értékelni igazán mikor elveszítettük azt. A Grumblo adatbázisával azért dolgozik, hogy minél több hangot megmentsen az utókornak! 

Mikor és milyen céllal hoztátok létre az oldalt?

Köszönjük a lehetőséget! Hassan Aman vagyok, a Grumblo digitális marketing menedzsere, már a kezdetek óta itt dolgozom. A Grumblo.com 2016-ban jött létre, majd 2017 februárjában indult be teljes gőzzel, ekkortól élnek a csatornáink is a közösségi médiában. Megkértem vezérigazgatónkat, Markus Martelius-t, hogy válaszolja meg ezt a kérdést, hiszen a Grumblo az ő “gyermeke”.

2016 végén alapítottuk a Grumblo-t, amit a kristálytiszta hanggal rendelkező autós videók platformjának szántunk és 2017-ben teljes szezonunk volt nemzetközi szinten. Mivel olyan rajongókért dolgozunk, mint mi vagyunk, tartalmaink legfőbb értékének az autók nyers hangját tartjuk. Ez egy videóban rengeteget elárul az autóról és a versenyző stílusáról is, melyet ha kivennénk az összhatásból, hatalmasat rontana az élvezeti értéken. Magam is nagy múlttal rendelkezem, mint autóversenyző és én is szerettem volna megosztani videókat az autómról és a vezetési stílusomról, ha valaki megadta volna nekem ezt a lehetőséget. Ezért is mindig igyekeztünk olyan eseményekről videókat közzétenni, melyen sokan vesznek részt, attól függetlenül, hogy ki milyen eredménnyel zárja a versenyt. Ebből a szempontból demokratikusak akartunk lenni a versenyzőkkel.mondta el Markus Martelius,a Grumblo társ alapítója és vezérigazgatója.

Az autósportok közül melyek azok amelyekre fókuszáltok?

A fő irány az autóversenyek és tuning autók világa, de alapvetően  az autós világ kultúrájának minden fajtájával foglalkozunk. A Grumblo legnépszerűbb és az oldalon rendszeresen megjelenő versenyei a rally, a drift, a hegyi felfutási versenyek, a gyorsulások és a rally sprintek, de évről évre bővítjük a palettánkat új szakágakkal.

53 Mecsek Rally – Raw Rally Highlights

Get up close and personal with 53 Mecsek Rally 2019.Raw highlights from the weekend in Hungary.

Közzétette: Grumblo – 2019. október 15., kedd

A videóitokban a látványvilág mellett a hang is főszerepet kap, miért tartjátok ezt különösen fontosnak?

Markus ékesszólóan beszélt erről az első kérdésnél, számomra egy motor hangja hozza létre a legközelebbi érzelmi kapcsolatot egy autó rajongó és egy autó között. Markus, az igazgatónk igazi szakértő a teljesítmény hangja terén. Hosszú ideig dolgozott nagy teljesítményű és verseny kipufogó rendszerekkel, épített is magának saját versenyautót. Az ő álma volt, hogy létrehozza a világ legnagyobb független adatbázisát nyers hanggal rendelkező videókból és ma, négy évvel később boldogan jelenthetem ki, hogy ezt elértük. Ahogy a világ lassan az elektromos járművek felé mozdul el, biztosak szeretnénk lenni benne, hogy a nyers motorhangok öröksége fennmarad adatbázisunkon keresztül, hiszen a legjobb motorhangok érkeznek az általunk figyelemmel kísért versenyekről.

Több országban kialakítottatok már partneri kapcsolatokat, mennyire nehéz feladat ezeknek a kapcsolatoknak a kiépítése?

Videós csapatunk tagjai felelősek a versenyautók felvételéért a rendezvényeken, egyes autókra koncentrálva. Ezen kapcsolatok létrehozása most már jobban megy, mint az elején, hiszen az évek során tanultunk és fejlődtünk e téren is. Nem mondanám nehéznek, de aprólékos munkát igényel. Például, mielőtt valakivel megkezdjük az együttműködést, kutatást végzünk, ami kiterjed az adott ország autóversenyeire, illetve, hogy ezek mekkora érdeklődésre tehetnek szert közönségünk számára, de az országban lehetséges üzleti lehetőségeket is keressük. Végül, de nem utolsósorban meg kell találnunk azt a személyt, aki megfelel a követelményeinknek.

Az esemény partneri kapcsolat a verseny szervezőkkel és versenyzőkkel való együttműködés modern formája, mely egy megállapodással indul és az adott rendezvényen résztvevő összes versenyzőről egyedileg készült videókkal zárul. Ezáltal a pilóták és a csapatok is azt kapják, amit szeretnének, saját teljesítményüket látják viszont egy profi videóban, illetve az esemény is nagy nyilvánosságot kap ezáltal. Általában megtaláljuk az együttműködést módját és általában ingyen tesszük. A partner program legnehezebb része azonban nem a megállapodás, hanem megtalálni a megfelelő eseményeket és embereket. Különösen napjainkban, amikor sok rendezvény szeretne “visszatérni”, az emberek pedig hihetetlenül elfoglaltak. Miután valakit elértünk telefonon és bemutattuk a programunkat, onnantól már minden könnyen megy. Mi itt a Grumblo-nál szintén versenyzők, csapattagok és verseny szervezők vagyunk, ezért tudjuk, hogy olyan partner program modellünk van, amely minden résztvevő számára előnyös. Olyan “termékünk” van, melyet könnyű megérteni és eladni, pont ez a szép ebben a modellben.”mondta el Anssi Alatalo motorsport igazgató.

Episode 11 How To Drive: Lada VFTS, Vizelli Károly

When Russian machinery meets Hungarian skill! Take note!Vizelli Károly what's good? #HowToDriveMore on: https://www.grumblo.com/user/@HowToDrive

Közzétette: Grumblo – 2019. július 17., szerda

Nemzetközi szinten milyen elismerésekkel/díjakkal büszkélkedhettek?

Igen, van néhány helyi és nemzetközi díjunk is. Finnország a székhelyünk, ahol elsők lettünk 1600 feltörekvő startup között, a legfontosabb nemzetközi elismerésünk pedig a 2020-as Red Herring Top 100 első helyezése. Erről azt kell tudni, hogy az iparág egyik legrangosabb elismerése és a legjobb startup-okat díjazza Európa, Ázsia és az Egyesült Államok területén. A hivatalos sajtóközlemény itt olvasható.

Kiemelt médiapartnereitek is vannak már, kik ők és hogy kerültetek velük kapcsolatba?

Ahogy Anssi az előzőekben elmagyarázta, ez a verseny szervezőkkel és versenyzőkkel való együttműködés egy modern formája. Média partnereink listája egyre bővül, néhány közülük a teljesség igénye nélkül: a Drift Kings International Series, a VolRace, az AKK Motorsport Finnországban, a Balti Drift Bajnokság, a Thaiföldi Drift Bajnokság és a Norvég Drift Bajnokság.

Insider Story: Paolo Diana's Fiat 131 Italian Rally Classic

Insider Story of the rear-wheel-drive Fiat 131 Racing with over the top performance coming true. Paolo DianaRead the story here: https://www.grumblo.com/blog/paolo-diana-and-his-fiat-131-racing-driving-for-the-fans/122 Paolo Diana

Közzétette: Grumblo – 2019. augusztus 30., péntek

Milyen feltételeket kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki a Grumblo operatőre lehessen?

A két legfontosabb feltétel röviden összefoglalva, hogy követni kell a forgatási irányelveinket és be kell tartani a szerzői jogi előírásokat (az együttműködésünk típusától függően).

Melyek a legnépszerűbb videóitok, és milyen országokból érkeznek a legjobb felvételek?

Ez a kérdés megmosolyogtatott. 2019-ben számos videó sorozatot indítottunk, melyek több százmillió emberhez jutottak el világszerte. Van néhány epizód, melyek igazán nagyot szóltak az interneten, de álljon itt most 3 örökzöld videónk:

  1. Hogyan vezessünk Crosskart Semog-ot? (Spanyolország)
  2. Épített autók: Mercedes Benz W 203.5 Black Smoke (Finnország)
  3. Nyers hangok Top 5 (2019.) (versenyzők és autók több országból)/

Világszerte vannak eddig ismeretlen versenyautók és tehetséges versenyzők, meg szeretnénk találni őket, de tapasztalataink alapján ebből a szempontól Thaiföld, Norvégia és Spanyolország a dobogósok, míg Európáról összességében elmondható, hogy kiváló versenyeket találunk itt, igazán tehetséges versenyzőket és nagyszerű versenyautókat.

Baranya Cup 2019 – Raw Rally

Let's take you to Hungary with the symphonies of Baranya Cup 2019.A trifle of modern & historic action.

Közzétette: Grumblo – 2019. július 29., hétfő

Az oldal nemzetközi elismertsége mennyire lepte meg a készítőket, számítottatok ekkora sikerre?

Igen is, meg nem is. A videóink tudósítanak egy-egy eseményről, ugyanakkor szórakoztatási célokat is szolgálnak világméretű közönségünk számára. Már az első eseményeken készült felvételeink után észrevettük, hogy videós verseny beszámolóink milyen népszerűek a pilóták és rajongóik körében. Elképesztő és biztató is volt az azonnali visszajelzés arról, hogy jól csináljuk. Az első 2,5 évben teljes mértékben verseny beszámolókra és a versenyzőkkel való hosszútávú kapcsolatok kiépítésére koncentráltunk. 2019 elején kísérleti jelleggel elkezdtük tesztelni, hogy videóink szórakoztatási szempontból milyen sikereket érnek el világszerte a benzinvérű fanatikusok körében, a pozitív visszajelzések alapján pedig több videó sorozatot is elindítottunk az év során.

Végezetül…mik a Grumblo jövőbeli tervei?

Az elkövetkező hónapokban és években a nyers autóhangokat, mint tartalmat újabb szintekre szeretnénk emelni. Facebook oldalunkon keresztül videóink 120 millió embert érnek el évente, de a jövőben a többi felületünkön is növekedni szeretnénk. A tartalmak és az autókkal kapcsolatos események, versenyek minél szélesebb lefedettségét szeretnénk kínálni azáltal, hogy folyamatosan növekszünk a motorsportok globális világában. – tájékoztatott Markus Martelius, a Grumblo társ alapítója és vezérigazgatója.

Mégegyszer köszönjük a megkeresést.  Vigyázzatok magatokra, maradjatok pozitívak és tartsuk együtt életben a nyers hangokat.

Hassan Aman, a Grumblo digitális marketing menedzsere

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük