A német gyártó ma mutatta be első vázlatát az R5-ös modelljéről, amivel a cégnek komoly tervei vannak. Az autó a profi és a privát csapatok számára is elérhető lesz és különböző bajnokságokban is bevethetővé válik, többek között a WRC 2-ben is.
“A Polo GTI R5-el reméljük sikerül átadnunk azt a szakértelmet, amit a WRC program alatt szereztünk. Az első verseny előtt azonban alapos teszteknek vetjük majd alá az autót, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy az a világ változatos pályáin megállja majd a helyét.” – mondta el a cég terveit Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója.
Az autó fejlesztése idén kezdődött, több olyan szakember felügyelete mellett, akik 2013 – 2016 között a Volkswagen WRC programjának is részesei voltak. Az R5 program technikai igazgatója François-Xavier, aki a Polo WRC tervezője volt, a vezető mérnök szerepét Ogier korábbi versenymérnöke, Gerard-Jan de Jongh tölti be.
Az autó debütálása 2018 második felében várható és nagy valószínűséggel a rally világbajnokság németországi versenyén kerül rá sor.
Forrás: wrc.com