Elit mezőny Nyirádon

Nyilvánossá vált a május 21-22-én Nyirádon tartandó Rallycross Európa-bajnokság nevezési listája, melyben bajnokokkal és hazai csillagokkal is találkozhatunk.

A “királykategóriában”, az Euro RX1-ben Anton Marklund bajnoki címre tör egy Hyundai i20 volánja mögött, de bőven akadnak kihívói, például a korábbi Super1600-as (jelenleg Euro RX3) kategória bajnoka, Jānis Baumanis, aki a tavalyi összetett harmadik helyét tudta elcsípni.

Ulrik Linnemann és Enzo Ide is jelen lesznek a rajtrácson, előbbi többszörös futamgyőztes Super1600 kategóriában és most egy Ford Fiesta-t fog kormányozni; míg utóbbi be fogja vetni minden, tavaly Johan Kristoffersson mellett szerzett tapasztalatát az Audi S1-ben.

A jégen hatalmas rutinnal rendelkező, hatszoros Andros Trophy győztes Jean Baptiste ‘JB’ Dubourg-ot is hazánkban üdvözölhetjük majd az Euro RX1 kategóriában, aki tavaly egy Lohéac-ban elszenvedett kéztörés miatt volt kénytelen bajnoki álmait, most ismét a Peugeot 208-cal áll rajthoz.

Érdekes csatának ígérkezik a két D’onovan harca is, hiszen Oliver és fia, Patrick megmérkőznek egymással a királykategóriában: az idősebb versenyző autója, a Proton Iriz első alkalommal mutatkozik be nemzetközi versenyen, míg D’onovan Jr. egy Ford Fiesta-t fog hajtani.

Nekünk, magyaroknak azonban a legjobb hír, hogy a neves és népes külföldi mezőnyben összesen tíz honfitársunknak szoríthatunk; az RX1-ben hatan: Kiss László, Koncseg Zoltán, Mózer Attila, Mózer Márk, Luigi és a háromszoros Autocross Európa-bajnok Kárai Tamás, míg az RX3-ban négyen: Ferjáncz András, Szíjj Zsolt ‘Jolly’, Répási Róbert és Körmöczi Balázs állnak rajthoz.

Május 21-22.-én találkozzunk Nyirádon!

(Forrás és fotók: fiaworldrallycross.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük