Megtérült a sok meló

A Volkswagen Motorsport vezetője, Sven Smeets szerint az M-Sport sikere fantasztikus teljesítmény a Rally Világbajnokságon, mikor azt több gyári csapat is elhagyta.

Malcolm Wilson független M-Sport csapata ebben az évben mindent megnyert a WRC-ben, miközben olyan gyári csapatokat utasítottak maguk mögé, mint a Hyundai, a Citroën, vagy a visszatérő Toyota.

2008-ban a Subaru befejezte a világbajnoki szereplését és amíg a VW 2013-ban színre lépett, a Citroën és a Ford indult gyári csapattal a világbajnokságon.

A Ford 2012 végén döntött úgy, hogy befejezi WRC programját és megvonta a csapattól a gyári támogatást.

Fantasztikus, amit az M-Sport végzett ebben az évben. Bizonyos jutalom ez Malcom Wilson számára, hogy a bajnokságban maradt, annak ellenére, hogy a Ford távozott. Életben tartotta a bajnokságot azokban az években, mikor a Citroënnel harcoltak és csak két gyári csapat indult. A befektetett munka minden perce megtérült most neki és a csapat minden tagja számára. Ezt a sikert Ogier-vel könyvelhették el – aki eddigi sikereit a VW WRC csapatában érte el – és úgy érzed, hogy kapcsolatban állsz egy kicsit ezzel a sikerrel.” – számolt be érzéseiről a VW Motorsport vezetője. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük