Monte Carlo Rallye beharangozó

Legendás helyszínen, Monaco-ban veszi kezdetét a Rally Világbajnokság, a verseny január 25-28. között kerül megrendezésre.

A szezonnyitó minden bizonnyal izgalmas lesz, hiszen több versenyző váltott csapatot, és az idei autók első éles bevetésére is itt kerül sor. Aki tudott tesztelt, vagy még tesztelni fog a verseny kezdetéig, a felkészülést az állandóan változó útviszonyok (száraz, esős, majd havas) azonban megnehezítik.

M-Sport.

Sébastien Ogier  címvédőként vág neki a szezonnyitónak, Elfyn Evans pedig tavaly a szezonzáró Wales Rally-n kóstolt bele a győzelem ízébe. Őket a Monte-specialista Bryan Bouffier erősíti, aki két alkalommal is indulni fog a csapat színeiben, ebből az első persze Monaco lesz.

Hyundai.

A Hyundai is három i20 WRC-t vet be a szezonnyitón, Andreas Mikkelsen, Thierry Neuville és Dani Sordo felállással neveztek. A csapat nemrégiben megerősítette, hogy Sordo mellett Hayden Paddon is lehetőséget kap a csapattól, így a harmadik autón ők ketten osztoznak majd a szezonban.

Toyota.

Jari-Matti Latvala és Esapekka Lappi mellett a hosszú ideig az M Sportot erősítő Ott Tänak vág neki a bajnokságnak, immár Toyotával.

Citroen.

A gyártó egész szezonban két autót versenyeztet a tervek szerint, és a csapat a tavalyi felállással kezd Monaco-ban, ahol Kris Meeke és Craig Breen vezetnek majd.

A Monte Carlo Rallye nevezési listája:

LISTE-ENGAGES-PAR-ORDRE-DE-PRIORITE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük