Chile közel áll ahhoz, hogy rallye világbajnoki versenyt rendezzen a 2019-es szezonban.
A dél- amerikai ország delegációja a jövő évi Argentin Rallye előtt fogja bemutatni a tervezetet a WRC promótere és az FIA előtt, akik ezek után döntenek majd arról, hogy zöld utat kapnak e a
szervezők 2019-ben. A WRC promóter, Oliver Ciesla elmondta, hogy úgy érezte, a javasolt rendezvény az Andokban jelentős lépés a világbajnokság számára.
“Nagyon közel állunk a megállapodáshoz, ez egy nagyon eredeti verseny lenne, mely sima utakon zajlana a hegyek között; amelyek között 2000 méter magasak is vannak.” – nyilatkozta Cielsa.
A Rallye Chile szervezője, Sebastian Etcheverry körvonalazta a terveket:
“A rallye a második legnagyobb sport Chilében a futball mögött. A RallyMobil sorozat 18 éve működik és a WRC lenne a következő lépés számunkra. Készen állunk erre. Szakaszaink – amelyek elsősorban szélesek és gyorsak – talán a legjobbak a világon a versenyzéshez: rengeteg erdei úton van és csodás tájakon keresztül vezet.”
Japán is dolgozik már azon, hogy újra a világbajnoki sorozat része lehessen. A szervezők már megkezdték az egyeztetéseket a promóterrel, hogy 2020-ban a naptárba illesszék a versenyt.
Horvátország még mindig azzal a kihívással küzd, hogy megtalálják a megfelelő időpontot a verseny számára; az eddigi információk szerint szeptember lenne a megfelelő mindkét fél számára 2019-ben.
Fotók: Michelin motorsport