Rast ismét pole-ban!

Akárcsak tegnap, ma is az Audi címvédő bajnoka szerezte meg az első rajtkockát a Nürburgringen, mindössze 0,006 másodperccel Gary Paffett előtt. A harmadik helyről Philipp Eng indulhat.

Nagyon szoros időmérő edzést láthattunk, a 4. helyezett Glock csupán 0,063 másodperccel futott rosszabb kört, mint Rast az élen.

“Hihetetlen. Ha jól mennek a dolgok, akkor igazán jól mennek: másodszor szereztem meg a pole pozíciót a hétvégén. Tegnap láttuk, mit lehet kihozni egy jó rajthelyből, ma pedig a három ponttal, amit a rajtelsőségért kaptam, összetettben megelőztem Marco Wittmann-t, most Edoardo-t kell elkapnom. Bízom benne, hogy ma is a dobogón tudok végezni.” – mondta el a regnáló bajnok Rast. A német pilóta történelmet írhat: a DTM újkori történelmében még senkinek sem sikerült megszerezni az egy hétvégén elérhető összes pontot, amit 2 pole pozícióért és 2 győzelemért osztanak.

A kvalifikáció kezdetén az újonc Philipp Eng vezette az edzést. “Kiváló eredmény. Azt kívántam, bárcsak előbb vége lett volna az edzésnek; az első szakaszban tegnap is vezettem. René-t nagyon nehéz megverni, nagyon erős teljesítményt nyújt egész hétvégén. Mindamellett balesetmentes versenyt remélek.” – mondta el Eng, aki a tegnapi versenyen kiforgatta Paul Di Resta-t.

Eng csapattársa, Timo Glock a 4. helyről várhatja a rajtot. “Annak fényében, hogy tegnap reggel hétkor még lázasan feküdtem, boldog vagyok, elég jól sikerült a legjobb köröm. A gumik működését nem teljesen értettem, a jobbos kanyarokban kiválóan viselkedtek, a balosokban pedig alig volt tapadásom.” – mondta el Glock.

A BMW-s Bruno Spengler, akit tegnap a második helyen intettek le, ma csupán a 8. helyről indulhat. “Nem vagyok teljesen elégedett, de a 8. hely még nem a világ vége. Ha meglesz a sebességünk, mint tegnap, akkor még bármit kihozhatunk a versenyből.” – mondta el a kanadai.

A hétvége második futama 13:30-kor rajtol.

(Fotó: DTM media)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük