René Rast mesterhármasa

René Rast a pole-ból indulva nyert a Nürburgringen, karrierje során először. A bajnoki pontverseny eddigi éllovasa, Paul Di Resta kiesett, így a 3. helyen célba érő Gary Paffett átvette a vezetést összetettben. A BMW-vel 100. versenyét futó Bruno Spengler egy dobogós hellyel ünnepelte a jubileumot.

#7 Bruno Spengler, BMW M4 DTM, #33 René Rast, Audi RS 5 DTM, #2 Gary Paffett, Mercedes-AMG C 63 DTM

A DTM tavalyi bajnoka, René Rast jó formában van, a Nürburgringen a pole pozíció után a futamgyőzelmet is behúzta, ezzel már 2 diadala is van a szezonban. A második helyen Bruno Spenglert intették le, mögötte pedig Gary Paffett-et. Rast számára tökéletes nap volt a mai. A német pilóta az első rajtkocka és a győzelem mellett a leggyorsabb kört is magáénak tudhatja, így a maximális 28 ponttal zárhatta a szombatot. “Ma igazán boldog vagyok, még sosem értem el ezt a három dolgot egyszerre. Folytatódhatna így a hétvége, de nehéz lesz holnap még jobban teljesíteni.” – mondta el a német a verseny utáni interjúban. Szezonbeli második győzelmével a tabella 7. helyéről az 5.-re lépett előre; Gary Paffett szintén javított: 194 egységével visszavette a vezetést Paul Di Resta-tól, aki 8 ponttal van lemaradva tőle.

A verseny végén Spengler megpróbálta megnehezíteni Rast dolgát, gyorsan felzárkózott a vezető pilótára, de ahhoz nem tudott elég közel kerülni, hogy csatázni is tudjanak a győzelemért. “Bruno rettenetesen gyors volt. Ha a verseny pár körrel később ér véget, nagyon közel lett volna hozzám.” – tette hozzá Rast. Míg a regnáló bajnok 5. DTM győzelmének örülhetett, Bruno Spengler számára a mai második hely az egyik legnagyobb eredménye az idei szezonban: a BMW-vel versenyző kanadai pilóta legutóbb tavaly, a moszkvai versenyen állhatott dobogóra. “Nagyszerű nap volt a mai számunkra, egy második hely mindig jó eredmény. A múltban sokszor voltunk balszerencsések, mai teljesítményünk azonban kiegyensúlyozott volt az első körtől az utolsóig.”

A harmadik helyezett Gary Paffett nem volt felhőtlenül boldog, a második helyről indulva jobb eredményre számított. “Természetesen mindig a lehető legtöbb pontot akarod szerezni és azt reméltem, hogy ma előrébb tudok végezni. Mindazonáltal a ma szerzett pontok különösen fontosak a bajnokság szempontjából.” – fejtette ki a verseny után a 2005-ös bajnok Paffett, akit a verseny utolsó részében Timo Glock támadott, de a brit meg tudta védeni 3. helyét.

#3 Paul Di Resta, Mercedes-AMG C 63 DTM, #25 Philipp Eng, BMW M4 DTM, #16 Timo Glock, BMW M4 DTM

Összetettben tehát újra Paffett vezet, mivel Paul Di Resta egy Philip Eng-gel történt ütközés után kiesett. Edoardo Mortara a harmadik a tabellán, őt Marco Wittmann követi, majd az 5. helyen tehát René Rast, aki mai teljesítményével 2 helyet ugrott előre.

A hétvége második, a szezon 16. versenye holnap 13:30-kor rajtol.

(Fotók: DTM media)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük