A 911 nyúzópróbája

A fejlesztés végső fázisába lépett a vadonatúj Porsche 911: a klasszikus sportautó-ikon nyolcadik generációja 2019 tavaszán lép piacra. A prototípusok tesztprogramja gőzerővel folyik a világ minden táján, a szakértők a végső hangolásokat végzik.

Az új sportautó számára ez rendkívül kemény próbatételt jelent: a prototípusok akár 85 Celsius fokos hőmérséklet-ingadozást eredményező klímazónák között dolgoznak, mindeközben pedig több, mint 4 kilométeres magasságkülönbségeket küzdenek le. Bizonyítaniuk kell a nagyvárosok dugóiban, míg a másik oldalon új körrekordokat igyekeznek felállítani a különböző versenypályákon. A teszt végén minden egyes rendszernek pontosan olyan megbízhatóan kell üzemelnie, mint a tesztprogram kezdetén.

A 911 mindig is arról volt híres, hogy kiemelkedő teljesítményéhez és versenypályás képességeihez kiváló hétköznapi használhatóság társul“, mesélte Andreas Pröbstle, az új 911 széria projektvezetője. „Ebből kifolyólag az előszériás prototípusokat rendkívül átfogó tesztsorozatnak vetjük alá: az autókat minden elképzelhető körülmények között, időjárási helyzetekben, illetve régióban bevetjük. A hajtásláncoknak pont olyan hibátlanul kell működniük, mint a folyadékoknak, a különféle rendszereknek, kijelzőknek, vagy asszisztenseknek. Csak az átfogó tesztelést követően bizonyosodhatunk meg arról, hogy a modell a világ minden táján hibátlanul fog szolgálni “, tette hozzá Pröbstle.

A nyúzópróbák középpontjában a klasszikus Porsche-komponensek – mint például a futómű és a motor – állnak, amelyeknek az új generációs 911 esetében minden eddiginél szélesebb skálát kell lefedniük a kihegyezett teljesítmény és a hétköznapi használhatóság spektrumán. Ehhez jönnek a funkciós tesztek és a terhelési próbák a teljesen új műszereket és kijelzőket illetően. A maratoni próbatétel során különös figyelmet kapnak továbbá az új vezetőt támogató asszisztens rendszerek és a kibővített kapcsolódási lehetőségek: a Porsche Connect kezelését és funkcióit tekintve például nincs könnyű dolguk a fejlesztőknek és a tesztelőknek, a különféle országokban ugyanis eltérő szolgáltatásokkal működik a rendszer.

Az extrém éghajlati tesztekre többek között olyan forró helyszíneken kerül sor, mint a Közel-Keleten fekvő államokban vagy az Egyesült Államok Halálvölgyében, a Death Valley-ben; az akár 50 Celsius foknál is nagyobb hőségben a klímaberendezésnek, valamint a hőmenedzsmentnek kell tökéletesen helytállnia, de a belső tér elemeinek sem szabad a hőtágulás hatására alakot változtatniuk, az innen eredő utastéri zörgések ugyanis nem megengedettek. A finnországi, akár -35 fokos extrém hideg legalább ennyire kemény megpróbáltatást jelent az autók számára: itt olyan kulcsszavakat olvashatunk a tesztnaplóban, mint például a hidegindítás, a fűtés/klimatizálás, a trakció, a kezelhetőség, a fékrendszer viselkedése, valamint a menetdinamikai szabályozórendszerek reakcióinak gyorsasága. Az európai sarkkör kanyargós, kihívásokkal teli útjai optimális körülményeket biztosítanak egy sportautó teszteléséhez. A tesztprogram magában foglalja a kínai nyúzópróbát is, ahol a jellegzetes helyi közlekedési struktúrán kívül a legnagyobb kihívást az igencsak eltérő minőségű üzemanyagok jelentik, márpedig ilyen körülmények között is üzembiztosnak kell lennie az új 911-esnek.

Németországban a tradícióknak megfelelően a Nürburgring a Porsche tesztprogram egyik legfontosabb része: itt aztán kőkemény kiképzést kap a motor, a váltó, a fékrendszer, valamint a futómű. Olaszországban a nardói csúcssebességű pálya jelent komoly kihívást, ahol nem csak az autók végsebességét tesztelik, hanem mindeközben óriási terhelésnek van kitéve a hűtőrendszer, valamint kiválóan lehet vizsgálni a nagy sebességű stabilitást. A tengerszint alatt 90 méterrel fekvő amerikai Halálvölgyben (Death Valley) érik el a kísérleti járművek nyúzópróbájuk legalacsonyabb pontját, míg a legmagasabb helyszín a tengerszint felett mintegy 4.300 méteren lévő Mount Evans Coloradóban, ahol az oxigénszegény levegő jelentősen megdolgoztatja a Biturbo-feltöltést, valamint az üzemanyagrendszert. A próbasorozat végére összességében nem kevesebb, mint 3 millió kilométert abszolválnak a tesztautók.

Kevésbé extrém, de éppen ilyen fontos a közúti forgalomban abszolvált hétköznapi próbatétel, amire leginkább Németország városaiban, országútjain és autópályáin kerül sor, hiszen az ügyfelek az esetek legnagyobb részében ilyen körülmények között használják autóikat. A nyúzópróba ezen szakaszában – természetesen a közlekedési szabályok betartása mellett – szintén jelentős kilométerfutást gyűjtenek össze a prototípusok, az elvárt tartósságot és hétköznapi használhatóságot, valamint üzembiztonságot bizonyítva. Nagy szükség van minden próbatételre, mert a sportautó-ikon nyolcadik generációjának nem szerényebb a küldetése, minthogy minden idők legjobb 911-esének kell lennie.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük