Az első HOOH3NTSlide Tökölön

A végső összecsapás után kissé szomorkodva távoztál a Tököli drift arénából, annak tudatában hogy bezár a pálya? Szívesen megnéznél egy kötetlen tét nélküli csapatást? Már most hiányzik a drift, a gumifüst és az üvöltő motorok zenéje? Ha ez így van akkor ezt a rendezvényt Neked találták ki!

 

A HOOH3NT Crew szervezésében kerül sor november 4-én a HOOH3NTSlide 2k17 elnevezésű rendezvényre, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak. A jegyárak sem okozhatnak gondot, a laza tét nélküli csapatás ingyen látogatható. Kapunyitás 8 órakor, az első autó várhatóan reggel 9-kor gurul, mit gurul, vágtat ki a pályára és a korai sötétedés miatt 17 óráig tart a móka. Hogy a versenyzők is igen intenzíven érdeklődnek az esemény iránt, mi sem mutatja jobban hogy a nevezési lista gyorsan betelt, többen azért maradtak le róla, mert későn jelentkeztek. Hogy szólóban nyomja-e valaki, vagy tsuiso csatákban szaggatja majd az aszfaltot, azt mindenki maga dönti el,  mindkettő jól szokott mutatni a pályán. Hogy látványban nem lesz hiány, azt a mellékelt  fotók is bizonyítják.

“Idén harmadik alkalommal rendezzük meg az évzáró HOOH3NT-es bulit, a HOOH3NTSlide-ot melynek most először ad otthont a Tököli repülőtér november 4-én, azaz most szombaton.

A kis debreceni csapatunk, évek óta aktív követője a hazai drift eseményeknek, azonban sajnos csak nagyon kevés alkalom adódott rá, hogy résztvevők is lehessünk egy-egy futamon. Így három évvel ezelőtt kitaláltuk, hogy szervezünk egy kis szűk baráti autózást és kibéreltük a visontai gokartpályát. Aztán hozzánk csapódtak még Gergely Sanyiék egy jópáran, Biggy és Kárai Petiék, ha jól emlékszem, meg persze néhány helybéli srác akik tudomást szereztek az eseményről. Aztán az lett a vége, hogy minden téren túlszárnyalta a saját elképzeléseinket az első HOOH3NTSlide. Az idei szervezés kicsit döcögősen indult. Időnk sem nagyon akadt foglalkozni a dologgal, aztán mikor belevágtunk, akkor is a jó magyar rosszindulat elgördíthetetlen szikláiba ütköztünk. Végül nagy nehezen körvonalazódni kezdett az idei esemény, melyre kevesebb, mint két hét alatt kb. 80-90 pilóta jelezte részvételi szándékát és ebből közel 60-an meg is tették a tényleges lépéseket a részvételhez, ami egészen elképesztő volt számomra. A nagy távolság ellenére minden flottul ment a szervezés során, köszönhetően Szabó Norbinak és a Drifted.hu profi csapatának, ötleteinkre nem kifogás hanem megoldás érkezett, így utólag egyáltalán nem bánom hogy így alakult, és egy „kicsit” Nekünk, debrecenieknek többet kell utaznunk. Reméljük szombat este is ugyanilyen elismerő szavakkal tudom majd jellemezni a napot és természetesen várunk mindenkit szeretettel. “- vezette fel a rendezvényt Treitl Tomi.

Az időjárás az előrejelzések szerint megkíméli a rendezvényt és késő ősziként jellemezhető, szerencsére csapadék nélkül. A nevezési lista remélhetőleg végső lökést ad a drift kedvelőinek ahhoz, hogy együtt slide-ozzanak még egy utolsót a tél előtt.

Fotók: HOOH3NT Crew 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük