Loeb még szokja az új csapata színeit

A visszaszámlálás megkezdődött a 2019-es rally világbajnoki idény előtt, hiszen a 14 futamos bajnokság első versenye, a január 24-27. között megrendezésre kerülő Monte-Carlo Rallye alig három héten belül itt van.

Idén a Hyundai csapatával vesz részt a világbajnokság 6 versenyhétvégén a kilencszeres Rally Világbajnok Sébastien Loeb Daniel Elenaval az oldalán. Loeb már járt a gyári alzenaui gyárában üléspróbán, de mielőtt a koreai gyártót csapatát erősítené – pályafutása során először – részt vesz a hétvégén startoló legendás Dakar Rally-n. A Hyundai egy gyors interjút készített a bajnokkal.

Mi kötötte le az idődet, mióta megtörtént a bejelentés, hogy 2019-ben csatlakozol a Hyundai Motorsport csapatához?

Kétszer jártam Dubai-ban felkészülésként a Dakar-ra: rally autót és buggy-t is vezettem, hogy hozzászokjam a dűnék között való vezetéshez. Természetesen a karácsonyt a lányommal és a családommal töltöttem, most pedig egy igen mozgalmas hónapra készülök, mely a Dakar-ral kezdődik.

Mikor fogod először vezetni az i20 Coupe WRC-t?

Nagyon kevés lehetőségünk van tesztelni az autót Monte-Carlo előtt. Január 18-án fogok hazaérkezni a Dakar-ról, a Monte pályabejárását és felírását pedig 21-re ütemezték. Bízom benne, hogy amennyire csak lehet fel leszünk készülve a WRC nyitó futamára, még a rendelkezésre álló kevés idő ellenére is.

Milyen volt a látogatásod az alzenaui gyárban?

Igazán hasznos és eredményes volt, határozottan segített Daniel-nek és nekem is, hogy gyorsan hozzászokjunk majd a sebességhez, ha végre tesztelhetjük az autót. Számomra üléspróba is volt, ezen kívül csupán a WTCC-ben vettem részt ilyesmin, a rally világában soha. Elvégeztünk néhány beállítást is, hogy majd kényelmesebben érezzem magam az autóban a teszt során. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy maximálisan és eredményesen ki tudjuk használni a tesztre előttünk álló igencsak szűkös időkeretet.

Hozzászoktál már, hogy új színekben versenyzel, a Hyundai Motorsport-nál?

Mivel oly sok időt töltöttem ugyanannál a gyártónál, ez még egy kis időbe telik. Tetszenek az új színek, bár igazán már a kihívásokat várom; izgalmas szezonnak nézünk elébe.

Milyen törekvésekkel vágsz neki 2019-nek? Lehetséges győzelmek esetleg?

Természetesen, remélem, hogy győzelmekért harcolhatunk majd, ugyanakkor tudom, hogy igazi kihívás lesz visszatérni a WRC-be egy új csapattal és egy új autóval. Tavaly három világbajnoki futamon indultam, ebből egyet megnyertem. Bízom benne, hogy hamar hozzászokom az i20 Coupe WRC-hez és jó lesz a sebességünk; talán még az első helyért folyó harcba is beszállhatunk.

(Forrás: Hyundai Motorsport)

Please follow and like us:
error0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.