Újra Nyirádon a Rallycross Világbajnokság

A 2024-es sikeres debütálást követően másodszor is Nyirádra látogat a Rallycross Világbajnokság mezőnye. A csütörtökön nyilvánosságra hozott versenynaptárban a
harmadik futamhétvége lesz a nyirádi, a világ legjobbjai július 18-20. között mérik össze erejüket a „Vörös Katlannak” is nevezett pályán. Ugyanebben az időpontban, zsinórban negyedik alkalommal Európa-bajnoki futamnak is házigazdája lesz a Nyirád Racing Center.

2022-ben hosszú kihagyás után tért vissza az FIA Rallycross Európa-bajnokság
vérkeringésébe a nyirádi pálya. A szervezők és a nézők nagyszerű legkört teremtettek, így
nem volt kérdéses a folytatás. A következő évben infrastrukturálisan is szintet lépett a Nyirád
Racing Center, megcélozva ezzel a világbajnoki futamok megrendezését.

A történelmi debütálás tavaly kiválóan sikerült, a teltházas, duplafutamos versenyhétvégével
a nyirádi forduló helye biztosnak tűnt a 2025-ös versenynaptárban. Az FIA, a Nemzetközi
Automobil Szövetség azonban visszahívta a sorozat eddigi promóterét, majd hosszas
keresgélést követően úgy döntött; saját égisze alatt bonyolítja le a WRX (FIA Rallycross
Világbajnokság) illetve az ERX (FIA Rallycross Európa-bajnokság) versenyeket. November
helyett így csak most jelent meg a hivatalos versenynaptár, amelyben július derekán kapott
helyett a nyirádi WRX és ERX futam. Július 18-20. között másodszor randevúzik a Rallycross
Világbajnokság mezőnye a „Vörös Katlanban”. A világbajnokság legjobbjai mellett – az elmúlt
esztendőhöz hasonlóan – az Európa-bajnokság legkiválóbb pilótái is köröznek majd a világ
egyik legizgalmasabb pályáján.

“Noha az elmúlt időszak a várakozás jegyében telt, a szervezőgárda addig sem tétlenkedett,
és folyamatosan készítette elő a nemzetközi rallycross és autocross versenyeket. Nagyon
vártuk a zöld lámpás jelzést, így hamarosan indul a jegyértékesítés. Bízunk abban, hogy
jelenlegi illetve jövőbeli szurkolóink is részesei lesznek annak a csodának, egyedülálló
versenysorozatnak, amit WRX-nek hívunk, és amelynek nagy örömünkre ismét helyet adhat a
Nyirád Racing Center ”
– így kommentálta a hivatalos versenynaptár kiadását Gyuris Orsolya.
A nyirádi futamok szervezője elmondta azt is, hogy tavaly éppen csak lemaradt a „Az Év
Versenye” díjról a nyirádi futam, így adva van egy újabb cél.

“Szeretjük a kihívásokat, így célunk, hogy sportszakmai értékelésben mi rendezzük 2025-ben
a legjobb versenyt, ezért idén is megteszünk minden tőlünk telhetőt.”
– tette hozzá Gyuris
Orsolya.

A szervezők idén is Tapolcára tervezik az esemény megnyitóját, ahol látványos felvonuláson
tekinthetik meg a nézők az autókat és közelebbről is megismerkedhetnek a versenyzőkkel.
A nyirádi rallycross világ- és Európa-bajnoki futamra a www.nyiradracing.world oldalon lehet
majd belépőt vásárolni, a jegyértékesítés hamarosan kezdődik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük