Hullámverés!

Már felmerült bennem egy cikk ötlete, a munkacíme is megvolt: Ki dob követ a tóba? Nyugalom, nem leszünk horgászmagazin, maradunk továbbra is az autósport közelében. A cím a hazai rally állóvízére utalt, amin ugyan tavaly néhány hullám végigsöpört, de ezek rövid időn belül el is ültek és többnyire negatívak voltak. A cikkben azt feszegettem volna, hogy pozitív értelemben ki fog hullámot verni, ki fog követ dobni a tóba, majd érkezett a hír, hogy Mads Østberg idén a hazai bajnokságban indul.

Első gondolatom az volt, hogy ezt a cikket már nem kell megírnom, de ez legyen a legnagyobb gondom. A második dolog az öröm érzése volt, még soha egy bajnokságnak sem ártott, ha egy világbajnok csatlakozott a mezőnyhöz.

Østbergnek a jelen állás szerint több mint 141 ezer követője van a Facebookon, ezzel a magyar rally bajnokságról hírt adó minden bejegyzése olyan rally rajongó réteghez is eljut, akiknek egy része azt sem tudja, hogy merre van Magyarország?

Egy profi kihívó a hazai élmezőnynek sem fog ártani és olvasható már Hadik András, Turán Frigyes, Vincze Ferenc és Velenczei Ádám véleménye is. Mindegyikük elismerően nyilatkozott Østbergről, de egyikük sem felemelt kézzel száll majd harcba ellene.

Østberg is motivált, profihoz méltón meg szeretné nyerni a bajnokságot.

A helyismeret a hazai versenyzők felé billenti a mérleg nyelvét, a sokkal több versenykilométer és tapasztalat Østberg malmára hajtja a vizet.

Egy vírussal terhelt, tragikus versenybalesetet is hozó, majd az év végi “ki a bajnok?” csalódásával lezárt 2020 után, soha jobbkor nem érkezhetett volna egy világbajnok a mezőnybe.

Az általam várt hullámverés tehát megtörtént és remélem, hogy ennek pozitív hatása érezhető lesz a hazai bajnokságon.  

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük