A Hyundai és a nyitott kérdések

A Rally Világbajnoki tabellát jelenleg 21 ponttal vezető Thierry Neuville arra törekszik, hogy meghosszabbítsa szerződését a Hyundai gyári csapatával. Az azonban, hogy kik lesznek jövőre a csapattársai, a nyitott kérdések közé tartozik.

Alain Penasse, a csapat menedzsere is leszögezte: arra törekszenek, hogy megtartsák Neuville-t.

Szeretnénk biztosítani Thierry jövőjét a csapatnál, és ez nem titok előtte sem. Meg kell találnunk azt a megoldást, ami mindkét félnek megfelel, de nem hiszem, hogy nehéz dolgunk lenne.” – mondta a menedzser.

Neuville idei állandó csapattársa Andreas Mikkelsen; Penasse elmondta, hogy a versenyző aláírt a csapattal egy 2019-re vonatkozó szerződést, de azt már nem erősítette meg, hogy ez egy teljes szezont garantál-e Mikkelsennek.

Mikkelsen valósággal berobbant a csapat életében, mikor a tavalyi szezon végén az utolsó három versenyen lehetőséget kapott. Spanyolországban és Ausztráliában még vezetett is, annak ellenére, hogy nem rendelkezett elegendő tapasztalattal az i20 WRC-vel. Az idei éve azonban már sokkal nehezebb, eddig csak egy dobogós helyezést tudhat magáénak, de volt sebességváltó problémája, és bukása is legutóbb Finnországban.

“Mindig szállítani kell a jó eredményeket és a csapat tudja, hogy mit tettünk. Tudják, hogy voltak technikai gondjaink és saját hibáink is. A technikai problémáink előtt jó tempót diktáltunk murván,  és csak idő kérdése, hogy egy teljes versenyt végigharcoljunk. Nem aggódom a jövőm miatt, mert a megfelelő emberek tudják milyen teljesítményre vagyok képes.” – nyilatkozta magabiztosan Mikkelsen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük